A témához olyan szempontból írnám le a személyes tapasztalataimat, hogy megéri/megérte-e kijönni a világ másik felére. Ezt egyből két külön részre osztanám, amik azért szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Egyrészt, mint az ország működését összehasonlítani Ausztráliát Magyarországgal, másrészt, mint a tetoválás miként működik itt, az otthoni szalonhoz képest.

Az országról elmondható, hogy alapvetően sokkal jobb a megélhetési színvonal, az emberek is általában kedvesebb, stresszmentesebbek és maga a környezet is tisztább, zöldebb és sokkal jobban karbantartott. Ezek mind szoros összefüggésben vannak hiszen, aki kellemes környezetben dolgozik megfelelő fizetésért az sokkal inkább tud a munkájára koncentrálni úgy, hogy közben arányaiban véve több szabadideje marad. Az itt élők nagyrésze gyakran úgy jön be a plázába (ahol én is dolgozok), hogy csak úgy eljöttek „shoppingolni”. Nagyon sok embert látni az parkokban futni, piknikezni vagy csak úgy beszélgetni sétálás közben, ami az átlagos magyarnak nem igazán fér bele az idejébe. Rengeteg étterem és kávézó van minden városban és van is mellette bőven forgalmuk egész egyszerűen azért, mert az ausztrál emberek ezt megtehetik. Az itteni közlekedés letisztultabb, arányaiban olcsóbb és a buszok, vonatok is gyakrabban járnak. Az ausztrál gazdaság világszínvonalon mérve is kiemelkedőnek számít és ez nagyon meglátszik az itteni emberek viselkedésén. Az éghajlatról nem is beszélve, ami az ország nagy részén viszonylag napos és messze nincsenek akkora éves hőingadozások, mint odahaza.

Egyszóval Ausztrália egy teljesen élhető és majdnem minden tekintetben jobb ország lenne, mint Magyarország. Az emberek itt mégis sokat panaszkodnak, amikor tetoválás közben elkezdtünk az üzleti, megélhetési és anyagi témákról beszélgetni. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy túlzottan hozzá szoktak az itteni kényelemhez. Sok vendégem volt, aki nem akart elmenni dolgozni és valamelyik szülőjének a félretett pénzéből jött el tetováltatni és közben sokat panaszkodott, hogy neki mennyire nehéz dolga van. Rengeteg felnőtt járt nálunk heti 4-5 napos, napi 5-6 órás munkaidővel, akik szintén panaszkodtak a magas ingatlanárakra és arra, hogy nem telik nekik eljönni Európába egy kicsit többet látva így a világból. Az ilyen emberek nagy része még sosem hagyta el Ausztráliát és valószínűleg nem tudják, hogy mennyire jó dolguk van. Ahogy az európai polgároknak is, úgy nekik is mindenféle vízumot kell megigényelniük ahhoz, hogy el tudjanak jönni az országból. Ez nem feltétlen éri meg számukra, hiszen Ausztrália olyan hatalmas, hogy minden igényüket kielégíti a látványosságok és nyaralás terén.

Na de boldogabb-e az ausztrál polgár, mint az európai vagy a magyar? Nem is arról szól a kérdés, hogy ki keres többet (hiszen egyértelmű), hanem, hogy mennyire elégedettek az életükkel a különböző ország lakói. Én nem látok nagy különbséget, ami szintén arra vezethető vissza, hogy a legtöbb ember pont oda vágyik, ahol éppen nincs. Ha valaki a monoton életében csak a rosszat látja és nem veszi észre a pozitívumokat maga körül, akkor az nem fogja értékelni azt amilye van. Drága feleségemnek szoktam mondogatni, hogy a monoton életmód és környezetváltozás hiánya nagyban tudja befolyásolni azt, hogy ki mennyire boldog.  Az ausztrálok ebbe ugyanúgy bele tudnak esni, mint bárki más. Én ugyanannyi mennyiségű panaszkodást tapasztaltam idekint, mint otthon, hiába van Ausztráliában több, mint 3000 pálmafás strand az óceán mentén.

A beszámolóm másik része a tetováláson alapszik. Ebben a témában alapvetően nem lenne akkora különbség, hiszen itt is nagyrészt ugyan olyan szalonok vannak, mint Magyarországon. Talán kicsit modernebbek, nagyobb a bevételük (ami mellett a kiadásaik is nagyobbak) és valamivel szabályozottabbak, ezzel kizárva a feketén dolgozó, „sufni” tetoválókat. A nagy különbség, abban a szalonban rejlik, ahol én is dolgoztam. Szerencsésnek gondolom magam, hogy a világ legnagyobb tetováló franchise-ának is a legforgalmasabb szalonjában dolgoztam, ráadásul az ausztrál főváros egyik plázájának a közepén. Mindenki azt gondolná hogyan is ne érhetné meg. A gond a szalon felépítésével van, hiszen nagyon szabályozzák a tetoválókat és gyakran ellehetetlenítik az élvezhető tetoválást. Teljesen más rendszerben működik itt a vendégek kezelése, az eszközök beszerzése vagy a tetoválás menete. Nekem itt nem kell törődnöm azzal, hogy milyen cuccokat rendeljek, miként hirdessem magam vagy hogyan tartsam a kapcsolatot a vendégekkel. Ezt mind a franchise bonyolult menedzsmentje végzi, akik legalább annyian vannak, mint maguk a tetoválók. Az itteni befolyt összeg egy közös kasszába megy, ami a vállalat ellenőrzései és adózásai után, százalékos formában érkezik a mi számlánkra. Higgyétek el ,hogy nem egy nagy százalékról beszélünk! Ahhoz, hogy mindenkinek (de leginkább a vállaltnak) megérje komoly levonásokat kell adniuk a tetoválóknak, menedzsereknek és a szalonok tulajdonosainak is. Idővel az egész rendszer egy nagy pénzforgató gépezetté alakul, ahol már nem maga a tetoválás és azok minősége áll a háttérben, hanem a bevétel és az azzal járó profit. Mondanom se kell, hogy nem volt annyira élvezetes csak azért bemenni megtetoválni a heti sokadik végtelen jelet pillangóval, hogy a számláimat tudjam fizetni. A tetoválás idővel itt csak üzletivé vált és ki lett belőle ölve az összes művészet és élvezet. Pár tetkós egy kis csoportjával mi még törekedtünk arra, hogy minőségi, egyedi minták kerüljenek ki a kezeink alól, de látva azt, hogy más tetováló csak hanyagul be akarja fejezni az aznapi munkát és ugyanakkora összeget kap érte, mint mi, nagyon el tudta venni a kedvünket az egésztől. Én saját magamért és a vendégért adtam bele mindig mindent a tetoválásba, de bevallom sokszor nehéz volt. A vendéget se magam választottam és semmi kommunikációm sem is volt velük a tetoválás alkalma előtt. Az ilyen szalonokat nevezzük otthon „futószalag” tetoválásnak.

És hogy mi mennyire vagyunk itt boldogok? A szalon maga nem adta a legkedvesebb emlékeket, de a társaság nagyon fel tudta dobni a dolgot. Rengeteg szép emlékünk is marad majd hátra, arról nem is beszélve, hogy sokkal többet voltam együtt feleségemmel, mint anno Magyarországon. Voltak bőven hullámvölgyeink, de szerintem ezek mindenkinek vannak és valahogy ezeket mindig sikerült leküzdeni. A szalon körülményeket kompenzálta a gyönyörű lakásunk, a sok panaszkodó vendéget kompenzálták a tetováló munkatársaimmal való beszélgetések, a monoton, fárasztó melót pedig kompenzálta az a sok szép emlék, amiket a nyaralások közben szereztünk.

Anyagiakban bármennyire furcsának hangzik, nem tudtunk sokkal többet félre rakni, mint otthon. Talán a vízum, repjegy, oktatási költségek és az utazásokkal járó plusz kiadások megspórolásával lehettünk volna előrébb anyagilag. Plusz-mínusz számolgatások után lehet jobban jártunk az itteni munkával, de úgy gondolom, hogy azt a szabadságot, amit otthon teremtettem még magamnak, már nem cserélném el csak az anyagikat javára. A másik szempont, hogy amíg itt nem tudnék előrébb kerülni fejlődésben, otthon minden lehetőségem megvan arra, hogy idővel tovább fejlesszem a szalont. További előnye a magyarországi tetoválásnak, hogy magyarként más jogszabályok vonatkoznak rám, mint itt, tehát jogosult vagyok adókedvezményekre, könnyebben tudok vállalkozást indítani és a későbbi családalapításhoz, lakásvásárláshoz is sokkal nagyobb segítséget kapok. Egyszerűbb az környező országokba való átjárás és Magyarországon belül sem kell repülőre ülni, ha fel szeretnék menni mondjuk Pestre. Nem kell bajlódni a helyes nyelvhasználattal, és vagy 3-szor visszakérdezni, ha nem értek valamit.

Összességében a saját országában mindenkinek nagyobb szabadsága van és ezt szerintem az anyagi bevétel miatt nem éri meg feladni. Alapvetően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Európa közepére születtünk és ezzel rengeteg lehetőség adódott a számunkra. Sokáig én sem vettem észre ezt a lehetőséget és csak anyagiakban mértem a boldogságot. Ha nem is változott meg a teljesen gondolkodásom 10 hónap alatt, már sokkal jobban látom, mit kell tennem a továbbiakban. Mindketten hiányoljuk a családjainkat, barátokat, ismerősöket és mivel nekem különösen szívügyeim a vendégeim így a veletek való jóízű beszélgetéseket is hiányolom. Persze megértem, hogy a magyarok nagyrésze elégedettlen a körülményekkel, de én itt kicsit felértékeltem azokat. A kijövetelünkre is azt tudom mondani, hogy teljesen megérte, már csak azért is, mert egy életen át bántuk volna, ha nem lépjük ezt meg. Rengeteget tanultam itt a tetoválásról, a szakmáról és a külföldön élésről, de bevallom én már nem tudnék még egy hasonló kiutazást véghezvinni. Nagyon sok áldozattal járt, sok vendégemet ezért vesztettem el és részben egy nálam dolgozó tetoválót is, a sok kihagyott programról és eseményekről nem is beszélve.

A jövőben nem tervezünk ide visszajönni és más országban sem szeretnék huzamosabb ideig dolgozni. A következő cél az otthoni szalon kiépítése lesz. Tervben vannak olyan beszélgetések is (workshop formájában), ahol más tetoválókkal osztanám meg a kint szerzett és a meglévő tapasztalatokat. Igyekszek majd a Laska Tattoo-t minél nagyobb szintre emelni és tetováló expokkal, más tetoválók segítségével tovább fejleszteni magam

Hamarosan újra találkozunk és folynak tovább a munkálatok az új szalonban:)